Ha a mesebeli fények hírtelen kialszanak – no, nem jó szántukból,
hanem mert bűncselekmény áldozatai –, akkor lesz aztán igazán sötét!
Mert nem világít se nap, se hold, nem pislákolnak csillagok:
hogyan ismerhetünk akkor magunkra?
Azt se tudjuk majd, hogy fiúk vagyunk-e, vagy lányok,
meg hogy a valóságunk terhes-e a mesével,
vagy mesénk a valósággal?
Mikor a mesében éjszaka van, akkor minden megeshet:
a gyermek felnőttre lel magában, a felnőtt pedig egykori önmagát üldözi.
Szóval itt minden mindennel összefügg, ám semmi sem hasonlít semmire.
Még a részeg is józannak álcázza magát, s ha jól meggondoljuk,
táncba is menekülhetünk, hisz éjszaka van, nem látja azt a kutya se.
Vagy mégis?

A vége pedig nem más, mint…”és boldogan éltek, míg meg nem haltak”.

Rendező-koreográfus: Hágen Zsuza