|
„CanDoCo”
PROGRAM LEIRÁSA

MOZGÁS- ÉS EGYÉB SÉRÜLT, VALAMINT ÉP TÁNCOSOK
EGYÜTTES MUNKÁJÁBÓL SZÜLETŐ KORTÁRS TÁNCMŰVÉSZETI MŰHELYMUNKA ÉS ELŐADÁS
TÁMOGATÓK:
EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROS, NEMZETI KULTURÁLIS ALAP, HAUNI KFT, PEZSGŐHÁZ, MARTYN FERENC SZABAD MŰVÉSZETOKTATÁSI ALAPÍTVÁNY
Benyújtó, Pénzügyi lebonyolító: Martyn Ferenc Szabad Művészetoktatási Alapítvány
Pályázatért, programért felelős, programvezető : Hágen Zsuzsa „A Hetedik” Kortárs Táncműhely” művészeti vezetője, vezető-koreográfusa
Partnerek:
- Pécsi Napközi Otthon Alapítvány
- Hagyománytár Alapítvány
Kiemelt, meghívott vendég: CanDoCo Dance Company /Anglia/
A program leírása:
- Előkészítő munka januártól szeptemberig
- Egy hetes nyitott intenzív munka
- Bemutató, és együttlét a közönséggel
Alapvetően pécsi mozgás- és egyéb sérült, valamint ép táncosok részvételével közös –több hónapon át tartó előkészítő, melyet a világhírű professzionális CanDoCo együttes bekapcsolódásával 1 hetes intenzív kortárs táncművészeti munka és bemutató követ, melyet a CanDoCo saját, ill. „A Hetedik” Kortárs
Táncműhellyel létrehozott produkciók bemutatói zárnak.
A bemutató első részében a helyi résztvevők által létrehozott darab.
A második részben a CanDoCo és „A Hetedik” Kortárs Táncműhely közös produkciója.
Az utolsó harmadban a CanDoCo saját produkciója.
A bemutatók végén a közönségnek és a program résztvevőinek beszélgetése, együtt zenélése, mozgása a konzorciumi partnerek és a programfelelős irányításával.
A műhelymunkadarabot a Séta téren illetve erre alkalmas másik központi, szabad területen is bemutatjuk.
A háromrészes bemutató a Nemzeti Színház Kamara-színházában lesz.
A program hosszútávon létrehozhat egy folyamatosan működő, integrált, művészeti műhelyt, ami nem képzőművészet, hanem rendhagyó módon a mozgás, a Tánc.
„CanDoCo”
MŰVÉSZETI KONCEPCIÓ
„Esélyegyenlőség
Kiemelt célunk az Európa Kulturális Fővárosa program kapcsán egy olyan akadályoktól mentes környezet megalapozása, ahol evidenciává válhat, hogy nincs külön világ az ép vagy a fogyatékossággal élő emberek, a szegénységben és a jólétben élők, a többségi társadalom és a kisebbségek számára. Mivel Pécs városa és régiója, tágabb és szűkebb környezetünk az a közös világ, ahol élünk, olyan projektterveket várunk, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy a helyi lakosság és így a társadalom jelentős része számára is komoly esélyt adjon a gondolkodásra, a másság, a különbözőség megismerésére és elfogadására.”
Cél:
- Olyan kortárs előadás létrehozása, mely képes közvetíteni igazi, gondolatokból, érzelmekből, állapotokból születő üzeneteket, ahol nem a sajnálkozás miatt születik meg a taps, hanem maga a mű képes erőt sugározni, és adni valami újat és elgondolkodtatót. Tehát a darab témája nem maga a másság, hanem a minket foglalkoztató gondolat, érzelem, állapot, mely a különbségek ellenére, vagy épp azoknak köszönhetően jön létre. Ezzel is bizonyítva, hogy a másság elfogadásán túl mindenki társa lehet mindenkinek, mindenki tanulhat mindenkitől, és mindenki hozzátehet valamit az egészhez.
A darab mozgásvilága a kontakt-táncon alapul, és improvizációból táplálkozik.
- A példa értékű integrált munka láttatásával, és a közönség bevonásával elindulhatna egy szellemiségében emelkedettebb közös lét, ahol természetes a másság, az egymás segítése, elfogadása, és a különbözőségek ellenére, vagy épp azt kihasználva elkezdődhet több területen is az együttes tevékenykedés.
A közös munkáról:
Az integrált tánckörnyezet sokak számára ismeretlen.
A CandoCo olyan technikákat fejlesztett ki a mozgás felfedezésére, amelyek az integrált csoportok bármely résztvevője számára hozzáférhetők. A filozófia egyszerű: táncos környezetben mindenki képes arra, hogy kitűnő eredményt érjen el.
Ha a tánc alapelveit úgy alkalmazzuk, hogy a hangsúlyt az egyén közreműködésére fektetjük, minden résztvevő képes felismerni saját képzeletbeli és fizikai lehetőségeit és gyakorolni kreativitását.
Főbb koncepciók a műhelymunkában:
A figyelmet a csoporttudatosságra is irányítjuk.
A közös munka fő mozgás elemei a kontakt-tánc és az improvizáció.
A munka folyamán lehetőség nyílik különböző mozdulatok kialakítására és felfedezésére.
Növekszik és erősödik a bizalom, továbbá az egyéni és közös építkezés a megnyíló mozgási lehetőségekre.
A munka résztvevői olyan közelségbe kerülnek egymással, hogy fesztelenül tudnak beszélni egymás testéről, a különbözőségekről, hasonlóságokról.
Ez közös kreatív alkotás a tánc területén a sérültek társadalmi integrációjának új bázisa lehet.
„A mozgás és a test, a test és a lélek olyan alapvető összefüggéseiről, az összefüggések olyan rétegéről segítenek élményeket szerezni, melyek inkább összekapcsolják, mint elválasztják a különböző képességű embereket.”
/A CanDoCo egy világhírű professzionális kortárs táncegyüttes, melynek tagjai mozgás-, egyéb sérült, és ép táncosok. Az Interneten itt megtekinthető munkájuk: http://www.candoco.co.uk/video0506SeasonPromo.php
VÁRJUK A MUNKÁHOZ CSATLAKOZNI KÍVÁNOK JELENTKEZÉSÉT!
Az intenzív hét részvételi díja: 17.000Ft amennyiben szeptember 5-ig befizetésre kerül, később 22.000Ft
Jelentkezés:
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
Mobil: 06 70 334 21 31/
|